Neo Contra

neo contra head
Bár úgy tűnhet sokszor, hogy végéhez közeledünk játéktárunknak időről-időre bebizonyosodik, hogy messze van még a pillanat, hogy kontrollerünket szögre akaszthassuk (a pallos és a sörétes mellé). Többeknek kell most megköszönöm, hogy végül ez az ismertető is elkészülhetett: Doomnak és Final Doomnak, hogy idegenből eljuttatták hozzám, illetve Garret Zirónak, hogy vállt vállnak vetve küzdötte magát velem végig a harcmezőn. Ezúton is szalutálok nekik.

Kötelező körök: a Contra még annak ellenére is hányattatott sorsú sorozat, hogy a Konami neve alatt fut már évtizedek óta, ami meg ugyebár a legjobb akciójátékokat adta nekünk az elmúlt időkben is. A sorozat minden tagja, így ez is, a hardcore közönségnek van szánva és ez egyszerre jelent nehézséget és kihívást is a végigjátszásra vállalkozóknak, így nem való mindenkinek a program. Akinek mégis, annak maga a kánaán.A történet évszázadokkal (jól olvastátok) a Shattered Soldier után játszódik, mikoris a lakhatatlanná vált földön egy új terroristacsoport szerveződik Neo Contra néven. Négy fővezére és titokzatos vezetője ultimátumot intéz a galaxisnak, ezért az emberiség a hibernációban tartott Bill Rizerből és az ifjú harcos négerből, Jaugarból megalapítja az Ultimate Contra csapásmérő egységet, hogy a Földre küldve felszámolják a Neo Contrát. Zseniális... 

neo contra 1
 
Látom a szemén, hogy ez akar engem.

Különösen úgy érdekes a történet, hogy az első öt pálya után a szereplőkről és a szerepükről is lehull a lepel. Azt kell, hogy mondjam, hogy MGS4 szintű történetet kapunk a végére, mivel szinte karakterekre pontosan megkapjuk annak a befejezését: több száz éves legendás harcos és "örököseinek" története ez, az örökkévaló harcmezőn és háborúban. A bugyutának indult (és annak is szánt) történet a végére filozófiai kérdésekkel felduzzasztott, több mint négy konzolgeneráción átívelő történetté terebélyesedik a szemünk láttára. Valami belement a szemembe...

De az ilyesmi ma már senkit sem érdekel, térjünk rá a játékra. Az előző PS2-es epizód a klasszikus, oldalnézetes platform eredetét aknázta ki maximálisan Contráknak, ez az epizód pedig a későbbi részek (Super Contra és Contra Force, ez utóbbi a kedvencem) izometrikus perspektívájából játszható AlienBreed-Commando-HeavyBarrell nyomvonalán haladva hozza el nappalinkba a háromdimenziót. Ebből rögtön adódik, hogy a sokak által (joggal) gyűlölt ugrálós-meghalós részek teljes egészében kimaradnak a játékból és az egész játékmenet az akcióra koncentrál (micsoda borzalom...micsoda borzalom...).

neo contra 2
Az egykori Dinó Lovagok babárjaira törünk.

A pályák változatosak és színesek. A főszereplőket rögtön az intró végignézése alatt megszeretjük mert egy vigyorgó, hevederes ládák között szivarozó szőke GI-t és egy néger, kibernetikus szemű szamurájharcost nem lehet nem azonnal megkedvelni. Az ellenfelekből rengeteg van és rengeteg féle is, ami külön öröm. Változatos fegyverarzenálunkat a játék kezdetén kiválaszthatjuk így a pályákon nem kell a felszedhető bónuszokért tepernünk...mert egyáltalán nincsenek is.

Az irányíthatóság elsőrangú. Azonnal megérthető és elsajátítható, ami több órás játék után mélyül el olyannyira, hogy a sokadjára végigjátszott pályákon való előrehaladás önmagában élvezetes és szórakoztató élmény lehet. A töltény végtelen, de helyenként az ellenfelek is annak tűnnek és a bizarr főellenségek megalázása illetve földbedöngölése mindig és minden esetben kivételesen jó szórakozás.

neo contra 3
Ez csak a látszat, az óriási trágyagömb és Rizer harcát bátran vehetjük egyesre.

Mint minden hasonló játék, ez is többszemélyes játék alatt mutatja ki a foga fehérjét és másként nem is szívesen játszanék ilyesmit. Külön öröm volt, hogy találtam hozzá harcostársat akivel pályáról pályára haladva megoszthattam az élményt. Régi nyarak emlékét idézte bennem, de volt mindez olyan erőteljese, hogy ne csak a nosztalgikus élmény maradjon meg, hanem önmagában a játéknak is tudjam értékelni a vívmányait és előnyeit.

Úgy gondolom, hogy a Neo Contra méltó folytatása volt a Shattered Soldier c. epizódnak és magának a sorozatnak is. Bár jelent meg azóta is egy rész ("tudjukmire"), ez a játék egyszerre nyújthat megnyugvást a régi harcosoknak és az új titánoknak akik a Contra nevével fémjelzett harcterekre tévednek és remélem lesznek még ilyenek sokan. 'Níáó Kontrá!'

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés