Alice

Gondolom, nem kell bemutatnom Tim Burton rendezőt és az ő csodás képi világú filmjeit (Karácsonyi Lidércnyomás, Nagy Hal, Álmosvölgy legendája) sem. E filmekben mintha csak a gyermeki elme legrettegettebb félelmei elevenednének meg – felnőtteknek is igényes, amolyan szürreálisan gótikus előadásmódban. Nos valahol ezt a stílust folytatta a címszereplő American McGee is, kinek neve kapcsán tán a Quake és Doom szériára asszociálhatunk. Ő álmodta meg ezt a csodás és egyben groteszk univerzumot. Alice, a kislány már kamaszkorba lépett, mikor egy éjszakán kártyavárként omlik össze addigi gyönyörű élete: szülei tűz általi halált halnak és a lány a bűntudatnak köszönhetően egy elmegyógyintézetben tér magához. Az ő vízióiba enged bepillantást ez a lenyűgöző játék. (Nem csodálom, ha most páran megriadtatok. Én is így voltam eleinte vele, de már jó párszor végigjátszottam a játékot: ha valakinek, hát nekem hihettek – érdemes tovább olvasni a cikket!)

Tomb Raider: Anniversary

1996. Megjelent a Tomb Raider. Nem is ragozom nagyon tovább a dolgot: minden 3rd person akciójátékok szülőanyja ekkor lépett porondra először! Azóta már nagyon sok víz lefolyt a Níluson, Lara legutóbb a Legend című epizódban tért vissza a béka feneke alól. Bár a játék végéről ordít, hogy folytatást kíván, az Eidos előbb még egy kedves ötlettel állt elő: a 10 éves évfordulóra (ugyan megkésve kissé) elkészíttették a Krystallal az első rész remake-jét. Igencsak megoszlanak a vélemények a „de szuper”-től, egészen az „ezt a lehúzást”-ig. Egy biztos, én alig bírtam várni rá…

Tomb Raider Legend (sum-blink)

Úgy gondolom szabályosan illetlenség lenne ezzel a játékkal kapcsolatban, ha a bevezetőben elkezdeném bemutatni a főszereplőnőt. Nincs olyan játékos (mi több, a programból készült filmek által megmerem kockáztatni: nincs olyan EMBER) a földön, aki ne ismerné a címszereplő Lara Croftot. A média áldásos(?) tevékenységének köszönhetően már minden korosztály – aki csak kicsit is foglalkozik a számítástechnikával – játszott valamelyik régebbi kalandjával, de legalábbis hallott róla. Hősnőnk több, mint 10 éve az akció-kalandjátékok élmezőnyében foglal helyet és ugyan volt pár balul sikerült lépése, mindig adunk neki egy újabb esélyt. Ahogy most is.

Tomb Raider: Angel of Darkness

Lara Croft nem cicizik! Mit neki, hogy matricát készített belőle egy hatalmas piramis (4. rész), barátai is „eltemették”, mi több meggyászolták (5. rész), most egyszer csak újra itt van, mindennemű magyarázkodás nélkül – akárcsak anno szegény Bobby a Dallasban. Na mondjuk én ezt Tomb Raider fanatikusként a legkevésbé sem bánom. Bár nagy divat ezt a játékot utálni, én mégis megpróbáltam szeretni őt. Higgyétek el: lehet.

Matrix: Path of Neo

Biztos emlékeztek még, ez a szegény Shiny Entertainment, hogy elszúrta az előző Mátrix játékot, az Enter the Matrixot – nekem is nagy csalódást okozott a program: borzalmas irányítás, ötlettelen játékmenet. A grafika szép volt, de a motor pocsék (akár a Messiah esetében): annak idején még fagyott, erős gépen is szaggatott, még lebutítva is, tele volt buggal.

Land Of The Dead

Én a horrort nem szeretem… A darálósat meg főleg. Játékban néha azért meg-megkockáztatok egy témabeli produktumot. Mint ekkor is, egy hajdani téli estén. Már a demóval játszva elkönyveltem, ez egy igen retek játék… de aztán a teljes verzió első sejtéseim szerint már nem tűnt olyan egyértelmű ürüléknek, ezért végigtoltam. Besorolás: (zombis) horror FPS. Hűha. Na, ettől a műfajtól alapból nem várhatunk sok újdonságot: egyedül a városban, sika, kasza, léc és a hörgő rémek… Hát persze, hogy itt is ez az alap felállás. A rendkívül mesterien szövögetett sztori szerint hősünk egy farmer, aki egy nap arra ébred, valaki van a kukoricása mellett a kertben. Na, ki megy megnézni: hát nem egy zombi? Ledarálja, jön a következő és így tovább. Ennyi.(Ja elvileg Land Of The Dead film is készül-készült.)

Tintin: The Secret of the Unicorn

Steven Spielberg és Peter Jackson közös produkciója mostanság debütál a mozikban. Két elismert rendezőről beszélünk ugyan (Jurassic Park, E.T., a másik úrtól pedig Gyűrűk Ura és a kétes minőségű King Kong szolgáljon referencia gyanánt), de azért valljuk be könnyű dolguk van a tehetséges származású úriembereknek Tintinnel. A sztori adott (Spielberg meg is jegyezte, hogy a francia képregényt bár nem értette, de kiváló storyboard volt a filmhez, hála Hergé-nek), a karakterek ki vannak dolgozva, az animáció a stúdió dolga... Nem fair ez a nagy mellveregetés, na, ettől független nagyon érdekel a film.  De most, következzék a teszt.