Prince of Persia: The Forgotten Sands

pop-pc-head
Már elég régóta fenem a fogam egy – nekem még next, de amúgy már kurrens – generációs konzolra. Míg nem lesz rá tőkém, egy kényszerűségből felturbózott PC-n próbálok néhány aktuális gyöngyszemet (pl. a legutóbb bemutatott Madness Returns-t) kiélvezni. Jelenlegi étlapomon az előző érából származó Two Thrones éppeni befejezése után, a Perzsa herceg The Forgotten Sands epizódja állott. Egyszer már elkezdtem EZT a verziót is (mert ezen kívül van még minimum egy PSP és egy Wii változat – de tán egy DS és mobilos is.), ám akkor nem fogott meg 15-20 perc játék után sem. Később nekiugorva viszont nagyon megtetszett – ebben tán az említett kontinuitás is közre játszott. (Jó persze, van az a mesés, rajzfilmes, csili-vili rész, a két epizód között, amiben nem lehet leesni, de azt későbbre tartogatom, mert eh… eléggé kilóg a sorból.)

pop-pc-1

Külön pozitívum, hogy PC-n magyar felirattal jelent meg a program. A játék igen erős vonásokkal kapcsolódik az Assassin’s Creed sorozathoz, de annál jóval lineárisabb, és a lopakodás helyett inkább az ügyességet helyezi előtérbe. A jól megszokott dolgok – idő visszatekerés, falon futás, akrobatika, rudak – már-már védjegyként térnek vissza. A sztori szerint a Herceg meglátogatja testvérét, kinek birodalmát feldúlta egy túlerőben lévő sereg – így rögtön egy hatalmas csatatérre érkezünk. A szeleburdi hadvezér fivérünk, Malik, feltámaszt Salamon kincstárából egy félholt sereget, mondván „majd segítenek”. Épp csak azt nem tudja, hogy a sereg pont Salamon ellen készült…

pop-pc-2

Így tehát ránk vár a feladat, két amulett egyesítésével megvédeni szegény városlakókat/ harcosokat, kik kővé dermedtek a különös lények és homok hatására. De az egyik fele Maliknál van és nagyon ragaszkodik hozzá. Majd egy asztrál síkra kerülünk, ahol egy begyes dzsinn lányka osztja a jó tanácsokat. (Határozottan szimpatikus tutorial. :) ) Később extra képességekre is megtanít és kibontja nekünk a sztorit. Ami Larának az utóbbi három részben nagyon rosszul állt, az a Hercegnek továbbra is kúl maradt: megint a terep felfedezése a cél, miközben szimplán A-ból B-be haladunk. (Az előző rész felesleges bolyongásait tehát elfeledhetjük.) A nehézség választható, ez szimpatikus. Külsőre egyszerűen csodásan fest a program – bár akik már az elkövetkezendő generációt várják és az említett Alice 2.-t is lerondázták, azoknak nyilván nem fog tetszeni a grafika.

pop-pc-3

Ámulatba ejtő, csodás terek, hatalmas csarnokok és gyönyörű víz megjelenítés vár ránk, tűéles textúrákkal és rengeteg meseszép effekttel. Az új trilógia első részéhez hasonlatosan sokat kell logikáznunk is, különféle kapcsolók, fogaskerekek tekergetésével – de persze a POP sorozatban sokszor az ügyességi részek is némileg logikaiak, hisz fontos a gyors reflexek mellett az éles szem, a taktikázás. A harcról még nem szóltam: hercegünk immáron fejleszthető lett, a legyakott ellenségektől kapott homok pontokból – ezek többnyire csontvázak, azok megidézői és egyéb nagy páncélos dögök… de később egy ősi, gonosz, panelház méretű Dzsinn és egy végső főellenség is utunkat állja. Fejleszthetjük élet energiánk hosszát, tüzes támadásunkat, kővértünket és az időre menő (fagyasztás, időlassítás…) képességet hatásának hosszát. Életünk és varázserőnk továbbra is vázákból, hordókból töltögethető. Egyébiránt a ránk támadó rondaságok száma az eddigi 3-5-ről, olyan 20-30-ra nőtt, ami néha borzasztó látványos tud lenni. Sokan nehezményezik a WW harcrendszer mellőzését – számomra ez a hagyományos, nem agyonkombózott, érthető irányítású, taktikus, minimális QTE-vel megszórt irányítás tökéletes volt. (Különösen a sztori végén ööö… „különleges” kardunkkal.) A kamerakezeléssel bizony adódnak gondok, mert néha rögzített (legalábbis nem forgatható 360 fokban) és hiába tudjuk mi a teendő: aláhullunk a mélybe. Grrr.

pop-pc-4

Amúgy a szándékosan oldschool elemeket hordozó és nehézségű PSP verzió után határozottan felüdülés a játék… mert sosem irreálisan nehéz – ráadásul én billentyűzettel játszottam, ami tudvalevőleg az új szériás POP-okkal játszó egyének legfőbb ellenfele. (Magyarul erősen ajánlott egy gamepad.) A játék végén persze azért megszenvedtem a klaviatúrával. Mert ott vannak az említett speciális képességek Dzsinn „barátnénktől”: (Kétszeres idézőjel, hál’ Isten most nem erőltettek egy hősszerelmes szálat – „csak” a világ, a birodalom, a nép és testvérünk megmentése a cél.) Az egyikkel a vizet tudjuk le fagyasztani – így vállnak a vízesésekből falak, a csobogó csatornákból oszlopok. Persze hatása időleges. Miután a hölgy még jobban szimpatizál velünk, nekünk adja az ősi látás képességét is – így az Ő szemével láthatunk több száz éves tereptárgyakat, amik valójában már rég szétmállottak – falak, padlók, kapaszkodók kerülnek így ismét helyükre. Igen ám, de egyszerre csak egyet fogunk látni, így lesz, hogy ugrás közbe kell váltanunk „látásmódot”… a fejlesztők ismét rendkívül fifikásan tálalják a feladatokat, hiába a légiesre lekönnyített mozgás, így is megszenvedünk a végkifejletig. Később némelyik ellenségre még rá is vetődhetünk esztelen magasságokból – pl. madarak – ez is hasznos képesség lesz.

pop-pc-5

A pályaszerkesztés mindig is aduásza volt a POP sorozatnak – ez most sincs másképp. A palota csodás szegletei, Salamon kincstára, hatalmas víztározók, gyönyörű, mozaikokkal ellátott fürdők és a legszebb helyszín a tetőkert mind-mind emlékezetes pályák, hogy a már ismert csapdákat (darálók a falon, szöges, forgó rudak…) ne is említsem. Hercegünk animációja és kidolgozása sem lehetne nagyon szebb-jobb – hiába, az Ubi Soft érti a dolgát. A zene tán a játék első felében csak amolyan háttér elem, ám a végkifejlethez közeledve, sőt, különösen annál, hihetetlen epikusra sikeredett a muzsika – áriákkal megspékelt, komolyzenei alkotás, mely simán felveszi a versenyt a konkurensekkel (GoW, TR sorozat). Számomra ez az epizód egyértelműen a leghátborzongatóbb, legkomolyabb élményt nyújtotta – bár nem vagyok grafika ribi, de látvány tekintetében is! A víz, a homok megjelenítése – minden felület szinte kidomborodik a képernyőből. A játék végét véletlen sem részletezném túlzottan, mert LÁTNI KELL!

pop-pc-6

A palota egyre inkább a gonosz uralma alá kerül, miközben a vihar egyre nő, fákat, tornyokat szakít ki, mi pedig a tornádóban harcolunk széthasadt, levegőben, pergő szobákban, termekben – illetve, ami azokból megmaradt. A régi, 2D-s sorozat volt a legnehezebb, az első 3D-s se volt könnyű, az új trilógia irányításával és mentés rendszereivel ment idegeimre, aztán egy fura kitérő után végre úgy éreztem, ennél a résznél minden rendben volt. Egyedül a hosszúságát és a sztori kiszámíthatóságát kifogásolhatja a kritikus játékos – de számomra ennél sokkal fontosabb, hogy a játék fantasztikus hangulatával, látványával kirángatott a szürke hétköznapokból. És a játékok erre valók… (Ja: végigjátszás után God of War-os „éld túl” pálya is megnyílik, új kosztümökért.)

sumblinker

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés