Bad Day L.A.

American McGee neve (Doom, Quake, Alice…) gondolom ismerősen cseng minden játékos számára – nem egy mindennapi figurája a játékfejlesztők világának, annyi szent – akit bővebben érdekelnek játékai, életútja, olvassa el blogomban, a frissen írt American programjairól szóló szösszenetem, melyet a Bad Day L.A. ismételt végigjátszásának apropóján írtam. És ha már kétszer végigtoltam utóbbit, hát a tesztemtől sem menekülhettek meg.

A Bad Day L.A. főhőse Anthony, egy néger srác, aki, hát finoman szólva… csöves. Tudod, a szokásos lenyúlt bevásárlókosárral, amiben csupa bóvli van, ballonkabáttal. Igazából anti-hős Ő, hiszen a fiatalemberre a leginkább aggatható jelző, az az anti-szociális. (Értitek: Anti!) Szóval egy nap reggel, szokásosan tologatja Los Angeles sztrádáin a dugóban a kocsit, beszólogatva az autósoknak, majd gatyáját letolva neki is áll nagyobbik dolgát elvégezni, mikor egyszer csak egy repülőgép csapódik be az orra előtt, mely biológiai fegyvereket szállít. Eluralkodik az emberek közt a pánikhangulat – és marad is az egész játék során. Mert, hogy ez még csak a kezdet…

A programban minden egyes híradós/ B-filmes katasztrófa szépen egymást követi: a fertőzéstől zombivá váló emberek, terrortámadás, Cunami, égő házak, kisebbségek és gengszterek lázadása, meteorzápor… mindez egy nap alatt. Beteg? Az. Enyhítő körülmény, hogy a tragédiák, hihetetlen fekete (na tessék, már megint utalok a főhősre) humorral vannak tálalva, á la McGee. A morbid poénok egymást érik, a társadalomkritika ordít a játékból – mintha egy igényesebb South Park epizódot néznél. Tovább erősíti ezt az érzetet a sok cikizés mellett, a megannyi F betűs szócska és a rajzfilmes grafika. Gondolom már sejthető, ismét egy 18 éven felülieknek szánt alkotással van dolgunk, de! Fontos megjegyezni, hogy itt az erőszak abszolút stilizált, a sztori is komolyan vehetetlen és irreális, nem úgy, mint az ostoba és öncélú Postal-ban. Itt az előző generáció GTA-ihoz hasonló átgondolt, okos fricskák miatt van “szükség” ezekre az elemekre. A játék alapvetően TPS akció. Ahogy haladunk A-ból B-be (B itt most “el innen a jó büdös…”-bét jelent) mókusok (!) tanítgatják a nem túl bonyolult, ám kényelmes irányítást (mozog, lő, ugrik, cselekszik). Persze gyakori lesz, hogy az emberekkel is beszélgetünk, számtalanszor kell rajtuk segítenünk (mert akarni Anthony nem igazán akar): először is poroltóval olthatjuk az égő embereket, téríthetjük észhez a zombikat, vascsővel szabadíthatjuk ki a bent rekedteket, majd egyre elmésebb küldetéseket kapunk.

Lesz itt néhány elég durva jelenet, hisz Anti mentési módszerei is némi kívánnivalót hagynak maga után: ha teszem azt büdös egy baba, azt fociként juttatja vissza édesanyjának a fickó, akár Kyle Ike-ot. (Nyugi, nem lesz baja.) Ha már a tárgyakról esett szó – valójában ezek a fegyvereink, továbbá az előttünk lévő akadályok legyőzéséhez szükséges eszközök. Hogy pontosan mik? A puskák mellett lesz itt még lángszóró (dezodor + öngyula), körömcsipesz (az ultimate fegyver!) páncélököl és végül Molotov koktél. Fontos eszközünk továbbá a kötszer, melyet a betegeken használhatunk. De mire a jó a gyógyítás, ha hősünk egy számító alak? Hát kérem szépen smiley-kat, mosolygó arcocskákat kapunk értük, hiszen jót cselekszünk egy égő vagy vérző ember megmentésével. Ez azért is fontos, mert a veszélymérőnket alacsony szinten tartja a sok kis smiley. A rossz cselekedetért szomorú arcocska jár, azok növelik a veszély helyzetet. Négy féle nehézség van a játékban, én könnyűn játszottam – meghalni meg lehet, de semmi értelme, hisz ugyanott ébredünk, ahol elestünk a harcban. (Nagyon ritka kivétellel kell csak újrakezdeni az adott szakaszt.) Életerőnket növelik: pornólap, malátasör, gyorskaja és egyéb gusztusos dolgok. A lakosoktól bármikor eligazítást kérhetünk, ha elakadnánk, de ritka lesz az ilyen, mert eléggé lineáris az utunk. Az akciót illetően főellenségeink is lesznek a pályák végezetével.

Nem szóltam még társainkról. “Lehetnek egy ilyen alaknak barátai?” Bármily fura, a sztori folytán négy karakter is segíti menekülésünket: egy beteg, folyton okádó kisfiú, egy macsó, láncfűrészes mexikói, egy plázacica és egy veterán félkezű őrmester. Közülük egyet választhatunk (bármikor váltva köztük), aki segít a harcban – leghasznosabb a mexikói kertész lesz. Elég vegyes egy társaság, a poénos szópárbajok természetesen elkerülhetetlenek. Itt ki is térnék a magyar verzió egyik leggyengébb pontjára: ez a feliratozás. (Először az angollal játszottam.) Bizony, ha nem tudunk angolul, a szokásos webfordítós gyermekbetegség megint sokat ront a hangulaton, feliratnyelvet pedig nem állíthatunk: a szöveg tele van félrefordítással, le nem fordított sorokkal, néha egyes, néha többes számban szólnak hozzánk. Sajnos a fordítók (lásd Portal 2.) nem a végleges játékot látják, csupán a dialógusokat és a kontextus hiányában ritkán értelmezik azokat jól. (Angolul tanuljatok, középfokúval simán érteni a poénokat.) A kisebbségeken természetesen az akcentusukkal élcelődik McGee, a cicamica mindenáron Hawaii-ra akar eljutni és mikor az égő házakból mentjük ki az embereket a “drágáját” is nekünk kell kihozni – aki, mint kiderül az akció után egy chihuahua. Az őrmester pedig egy igazi, akciófilmsablon, parancsolgató idióta.

A játékban tulajdonképp a napszakok jelentik a pályákat: egyetlen nap eseményei során megfordulunk a sztráda után a pálmafák övezte külvárosban, börtönben, irodaházakban, Santa Cruz tengerpartjain, a finálé pedig L.A. gazdag negyedében, Beverly Hills-ben játszódik. A hangulat bődületes, amihez az egyedi látványvilág is sokat hozzátesz. American egy két fős designer csapatot kért fel, akik csili-vili grafika helyett a cell-shaded mellett tették le voksukat. Itt az eljárás annyiból is különleges, hogy eredeti fotókat, jeleneteket rajzolták át “karton dobozossá”. Az átvezető videók rendereltek – nagyon szép munka mind, elnéznék belőlük egy rajzfilmet is – mondjuk kevesebb vérrel. A víz nagyon pofásra sikeredett és az engine-nek hála egy régi gépen is elfut a program. Tapasztalataim szerint ezt a stílust csak szeretni, vagy utálni lehet. A játékot egyébként Classic Box-ra is tervezték (jelzi ezt a pangó opciók menü is), de sajnos nem jelent meg. Az akció, platform részek (melyek adott küldetések formájában bukkannak fel pl. gyógyíts meg 10 zombit stb.) mellett, járműves szekvenciákban is részt vehetünk – ilyenkor mi mindig az ütegek/ golyószóró mögé pattanunk, a tank/verda előre adott pályán mozog.

bad-day-5

Igazándiból még egy hatalmas hibája van a játéknak: ez pedig a bugok tengere! Hősünk gyakran beakad, az emberek az orrunk előtt teleportálódnak a pályára, vagy épp nem jön az az X számú terrorista, akiket ki kéne nyírni, ergo továbbjutni sem tudunk… mintha egy bétával játszanánk. Borzalom! Újabb dicséret illeti azonban a hangokat: Anti egy külön téma vijjogó, fekás hangjával, főleg mikor slágereket énekel, de Juan, Beverly és a lakosok szinkronja is ütős. A zenékről nem is beszélve – fenomenális, már a fütyörészős installációs zene is. Ami elviszi a hátán a játékot az az említett társadalmat és amcsi “kultúrát” savazó gúny: a kapitalista irodaházakban ilyen mottók lógnak a falon, mint pl. “In Gold We Trust“, vagy épp említhetném a “buta, de szép nő” analógiát, Beverly személyében, a sztárok kritizálásáról nem is beszélve. A Hollywood boulvardon (tudjátok, ahol a csillagok vannak) Gollum kéz és lábnyoma, Miguel Jackson kéz és orrnyoma (ekkor még élt szegény), valamint Jude Raw és Hussein mancsa látható. Az azték mozi előtt a szuperhős öltözetben várakozó kockák, pedig egy meteortól szuper erőt kapnak – ők főellenség formájában támadnak meg, akár a pénzsóvár mozitulaj, Chalciutotolin. A szobában posztereken Titanic 2: The Revenge film képét és Christina Spears-t csodálhatjuk meg… A reptéri körömcsipesz jelenet önmagáért beszél. MINDIG érdemes jól körülnézni, minden feliratot elolvasni. (Szemfülesek korábbi McGee játékokra is találhatnak utalásokat.) Felesleges is lenne minden poént lelőni – ezekért éri meg végigjátszani a Bad Day L.A.-t. (Még a töltőképernyők is viccesek!)

Mit is mondjak végül – a játék a cikk után szerintem eladta magát, azoknak, akiknek bejön a stílus. A sztori végig izgalmas (hősünk jellemfejlődésen megy keresztül, az is kiderül miért lett ilyen tapló… Vár ránk árulás is, sőt, egy csavaros végkifejlet, mely nyitva hagyja a sztorit a folytatásnak), a karakterek bődületesek, főleg a hányós kisfiú és bár sok a durva elem benne, a rajzfilm környezet által mindenki érti – ez paródia, sarkítás, görbetükör! (Bár a lakosokkal azért lehetne kegyesebb a program: némelyikük igencsak csúnya véget ér. Oké, hogy világvége van, na de akkor is…) A missziók is roppant változatosak, a köztes videók, mint írtam, egy sorozatban is elmennének. Én kipróbálásra, ha mást nem, a demót mindenkinek ajánlom!

És hallgassatok a mókusokra!

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés