Knights Contract

Sok beszámolóban lehet olvasni olyan emberekről, akik betegesen, már-már megszállottan keresték a halhatatlanság forrását, és végül -kissé ironikusan- erre pazarolták el életük nagy részét. Mostani történetünk főszereplője, Heinrich akár boldog is lehetne, mert bár soha nem vágyott rá, mégis rendelkezik ezen képességgel. Ami viszont másnak áldás, az számára inkább átok. A marcona külsejű ex-hóhér legalább száz éve keres valakit, vagy valamit, csak hogy véget tudjon vetni az életének, és úgy néz ki, erre lassan sor kerülhet; miután megmenti a biztos haláltól a Minukelsus nevű alkimistát, ő hálából bemutatja mesterét, a bájos Gretchen-t.


A sors fura fintora, hogy pont ő volt az a boszorkány, aki kivégzése előtt megajándékozta főhősünket a halhatatlansággal – szerencsére azonban egyikük sem az a haragtartó típus, így félretolva a múltbéli nézeteltéréseket, egyezséget kötnek. Gretchen ugyan joggal orrolhatna az emberekre, hiszen őt, és nővéreit tették felelőssé a tomboló pestis járvány miatt, ám ennek ellenére mégsem táplál irántuk gyűlöletet, mert jól tudja hogy valójában a magas rangú Dr. Faust fordította ellenük a népet, bár azt nem, hogy miféle alantas szándéktól vezérelve. Az életbe visszatért többi boszorka azonban korántsem ennyire elnéző, és előszeretettel ritkítják a lakosságot az általuk megidézett démoni hordák kíséretében. Ekkora erők ellen bizony jól jön a segítség, főleg amikor az egy kiváló harctudással rendelkező halhatatlan képében jelentkezik. Ha sikerül megfékezni az emberek elleni bosszúhadjáratot, Heinrich végre megszabadulhat az átoktól, így nem tétovázik a válasszal, a szerződés megköttetik.


A Knights Contract stílusát tekintve hack’n’slash, amit a Namco úgy próbált meg kiemelni a tömegből, hogy bedobott mellénk egy, a gép irányította társat is. Persze ez a megoldás sem teljesen új keletű, elég csak az utóbbi évekből visszagondolni a Resident Evil 5, vagy a házon belüli Majin and the Forsaken Kingdom-ra. A játékban Heinrich-et irányítjuk teljes egészében, a mágia távol áll tőle, ő maga képviseli a nyers erőt. Brutális méretű kaszájával kíméletlenül aprít fel minden közelében lévő pokolbéli teremtményt, ugyanakkor a halhatatlansága nem egyenlő a sebezhetetlenséggel, így bármikor előfordulhat hogy egy teljesen átlagos ellenség is kettévágja, netán darabokra tépje. Normál esetben ez egyenlő lenne a játék végével, itt azonban legfeljebb csak egy kis időt veszítünk, amíg a teste újra összeáll. Teljesen más a helyzet azonban Gretchen-nel. Vannak saját támadásai, amit magától hajt végre, illetve olyan (eleinte inkább látványos, mintsem hatásos) varázslatai, amiket mi szabhatunk meg, hogy kire és mikor használja fel, ráadásul idővel fejleszthetjük ezen képességeit. Heinrich-el ellentétben halandó, így harc közben mindig érdemes fél szemmel az életerejét jelző csíkot figyelni, az ő halála ugyanis már egy korábbi mentett állás, vagy ellenőrző pont visszatöltését vonja maga után – ezt megelőzendő sűrűn tartsuk oltalmazó karjaink közt a hölgyeményt.


Ami azt illeti, az elképzelés egész jó, ám a kivitelezés már koránt sem sikerült olyan fényesen, mint ahogy az elvárható lenne egy 2011-es címtől. Pedig nem kezd rosszul! Bár a grafika kidolgozottsága csak a közepes szintet üti meg, szerencsére nem fogták magukat vissza a készítők, és igen széles színskálán belül dolgoztak, így a látvány helyenként egész megnyerő, ráadásul még a helyszínek is elég jól elkülönülnek egymástól. A gondok nagyjából a második, havas helyszíntől kezdődnek, itt bukkan fel a játék legnagyobb nyűgje, az ismétlődés, ami sajnos a végégig kisérteni fog minket. Értendő ezalatt, hogy bár a pályák nem bonyolult felépítésűek, sokszor teljesen ugyanolyan szobákba, folyosókba, utcákba lehet belebotlani, így részben ezért, részben a gyenge térképnek köszönhetően simán előfordul majd, hogy futunk néhány felesleges kört, mire megtaláljuk a továbbvezető utat.


Hasonlóképp a szörny paletta is az újrafelhasználás áldozatává válik, (komolyan olcsó megoldás ugyanazt a démont több különbözőnek eladni, csak mert átszínezték két helyen) de legalább a főellenfelek nagyon eltérő képességekkel és kinézettel rendelkeznek, viszont náluk jelentkezik egy újabb félresiklott megvalósítás, a QTE. A végső csapást az esetek többségében ilyen formában kell bevinni, és hiába baromi látványosak, a megszokotthoz képest jóval hosszabb gombkombinációk sikeredtek, ráadásul kevesebb időt hagynak a reagálásra – ha csak egyszer hibázunk, kezdhetjük elölről. Na nem a QTE-t, azt majd csak azután, hogy újfent legyengítjük az aktuális főnököt. Első végigjátszásra simán túlléphetjük a 10 órát, aminek nem feltétlenül fogunk minden percére örömmel visszatekinteni az elavult megoldások, a helyenként beragadó kamera, és az idővel egyre jobban ellaposodó játékmenet miatt. Nem rossz játék, de sajnos nem mutat fel semmi olyat, ami miatt érdemes lenne a későbbiekben leemelni a polcról.

HEADER 

 
0 #2 sum-blink 2015-10-11 23:58
Na sikerült. Jó kis game, listára vele. :)
Quote
 
 
0 #1 sum-blink 2015-10-02 23:29
Kéne vennem PS3-at, de nekem a 70-80 ezer pöppet irreális kifutó gépnél.
Quote
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés