Matrix: Path of Neo

Biztos emlékeztek még, ez a szegény Shiny Entertainment, hogy elszúrta az előző Mátrix játékot, az Enter the Matrixot – nekem is nagy csalódást okozott a program: borzalmas irányítás, ötlettelen játékmenet. A grafika szép volt, de a motor pocsék (akár a Messiah esetében): annak idején még fagyott, erős gépen is szaggatott, még lebutítva is, tele volt bug-gal.

Amikor beharangozták „Neo útját” felcsillant a szemem: talán végre tényleg beléphetek a mátrixba! Az első képek a grafikáról mindenképp meggyőztek – persze, ami egy újságban egy 3×2 cm-es kép, az egy monitoron másképp fest. Szóval ismét TPS akció játék keretében örvendeztetnek a Shinysok, ám ezúttal a címszereplő lesz a hősünk, maga Neo, nem holmi mellékszereplők! Első körben megjegyzendő – szépen sikerült lemodellezni Keeanu Reevest is – akárcsak a többi fontos szereplőt. Gyakorlatilag a trilógia eseményeit játszhatjuk a kiválasztott UFO napszemüvegén keresztül végig, de akár a Star Wars játékok esetében itt is sok kitérőt teszünk, gyakran elkalandozunk a filmtől. (A sztorit nem bolygatnám, hisz biztosan láttátok már a filmeket.)

A kezdő küldetést egy teszt: egyből mélyvízbe dobnak és a program leméri az ügyességünket á la DMC, majd felajánlja szükség esetén a könnyű fokozatot. Aztán jönnek szépen sorban az események: egy sunnyogás keretében meg kell szöknünk az ügynökök elől, abból a magas épületből, ahol Thomas A. Anderson dolgozik. Majd amint felszabadítják a felkelők tudatunkat, rájövünk – bizony ez egy kemény bunyós program, pisztoly párbajokkal fűszerezve. Ekkor ugyanis szépen sorjában kiképzőprogramokban veszünk részt (I know kung-fu): ami a filmben nem szerepelt, csak egy hologram kijelzőn láthattuk pár másodpercig, az a sok kiképzőprogram, most mind megelevenedik. Persze itt lesz az emlékezetes harc is a bababőrű Morpheussal is. És amikor ezekkel végeztünk, jöhet szépen sorban a film sztorija… Már ismerősként üdvözölhetjük azt a tényt, hogy a pályák után egy zöld folyadékban lebegve (a Mátrix?) különleges képességeket kapunk: harci kombókat, mozdulatokat sajátítunk el, extra tudományokat (kódlátás, szaltózás, repülés, golyómegállítás stb.) – ezeket mind-mind a pályák közt választhatjuk ki és fejleszthetjük. Sajnos ez a rendszer kicsit logikátlanabb, mint más hasonló játékokban. No és persze itt lesz a híres-hírhedt Fókusz is. (Vicces módon a Shinysok nem használhatták az eredeti „bullet time” nevet, mert azt már a Remedy lenyúlta előlük még az ETM idején!) Aki nem tudná (létezik még olyan játékos?), ezzel, a shift gombot lenyomva időlassítást érhetünk el, és akár a filmben, homályos effektus kíséretében minden belassul körülöttünk: a golyók fodrozzák a levegőt, mi pedig szinte balettozunk, mi több repkedünk, úszunk a levegőben, ami mintha sűrűbb közeggé válna. Az effektus hosszúsága, ahogy fejlődik a karakter, egyre tovább tart.

Ellenfeleink javarészt a filmből már ismerősök: itt lesznek a rendőrök, kommandósok, és persze az ügynökök gyöngye: Smith a „kis” seregével. Menteni jó szokás szerint nem lehet, azt pályák végén teszi meg a játék, valamint lesznek checkpointok. Megemlékeznék még a filmben nem látott jelenetekről, mert ezek külön említést érdemelnek: az oktató résznél javarészt keleties, szamuráj-film szerű környezetben zajlanak az almissziók – az egyik pályán pl. nagyon ötletesen egy fekete-fehér filmvilágban egy japán szellemet kell kergetnünk – majd később lesz olyan is, hogy a város felett repkedve választhatunk a megmentendő alanyok, missziók közül. Merovingi kastélyában (az a jelenet gyönyörűen le lett modellezve, akárcsak a harc a parkban az ezernyi Smith-el) egy szekta szerűséggel is meg kell küzdenünk, de lesz egy ajtó, amin belépve egy szürreális pályára kerülünk, ahol óriás hangyákkal (???) küzdünk majd. A kulcsmásoló kiszabadítása is külön, hosszabb fejezet lesz – még Jack Thompson is feltűnik egy tárgyalóteremben. A harc nagyon egyszerű, persze fegyvereket is használhatunk (uzi, shotgun, kardok, tőrök), de az igazi élvezet ebben a játékban a bunyó – a filmben látható ÖSSZES koreográfia le lett modellezve és ki is vitelezhető, az irányítás pedig gyakorlatilag 3 gombot vesz igénybe. A grafika. Az bizony vegyes. A ruha textúrák, a torkolattűz, a Fókuszban látható blur effekt és a levegőt fodrozó töltények mai szemmel is nagyon szépek, a padló tükröződik és szinte minden tereptárgy a betonfalaktól, a szobrokon át az utolsó kancsóig széttörhető. A figurák azonban közelről nézve nagyon elnagyoltak, a mai mércét nem ütik meg. A kulcsmásoló arca pl. korrekt, de Neoé közelről már egyszerűen fest, rajzfilmszerű. Vagy Morpheus bőrén ott vannak a kis hegek, de neki pont a ruhája, ami egy színes paca, azt jól van. A környezet néha picit szürkés, de rendben van, sőt néha, mint említettem (a kastély) kimondottan szép! Rengeteg grafikai hibával is találkoztam utam során PC-n és PS2-n is: a szereplők egyszer csak elfeketültek, vagy furcsán csillogtak.

Ahogy írtam, az animációk annyira filmszerűen tökéletesek bunyó közben, hogy csak úgy tátjuk a szánkat – de pl. ahogy hősünk fegyverrel a kezében fut, az valami olyan szinten elnagyolt és röhejes, mint amikor egy napközis szalad az ingyen kalácsért. A monoton akciót néha próbálták olyan (tök nem ide illő) feladatokkal színesíteni, mint hogy forgassunk összevissza egy vonatot, vagy ami üdítően hatott, helikopter ágyújából lőjük szét az ellent. (Első rész vége.) A hangulat, főleg amikor ügynökökkel verekszünk, eleinte fenomenális. A rajongók minden apró momentumot felfedeznek majd a filmekből: Neo klasszikus mozgásai, a helyszínek (pl. az aluljáróban még a hontalan ágya is ott van a sarokban). Tökéletesen bele lehet merülni a frenetikus akcióba: lúdbőrzik a hátam a Morpheust kiszabadítós küldetéstől, vagy amikor Smith-el gyepáltuk egymást a metróállomáson esetleg ezredmagával a parkban. (Azt a részt egy nagyon ügyes programozói csellel oldották meg.) Az átvezető mozik is nagyon hangulatosak – a három epizód közt a filmekből a rendezőpáros által összeollózott jelenetek boldogítanak. Bevallom, ezek elég semmitmondóak, kaotikusak lettek. És itt rá is térnék a játék fő hibájára, úgy a 2/3-adánál mintha ráuntak volna, elfáradtak volna készítők. Innentől megengedek magamnak pár SPOILERT!!!

Az eleinte film hangulatát és szellemiségét totálisan hűen követő, komoly történet (Don Davis drámai muzsikájával megspékelve) aztán, mintha önmaga paródiájába hajlana! Először ez az Alice szerű pálya a hangyákkal, aztán az a fura szekta (a Shiny játékokra mindig jellemző volt ez a szétforgácsolt érzet a pályaszerkesztés – küldetések terén, plusz a Cyberpunk erotika is mindig befigyelt – lásd Messiah) Jack Thompson, végül olyan hatalmas baromságok, mint a FILM VÉGÉNEK MEGVÁLTOZTATÁSA. Igaz, ehhez kapunk egy gyönyörű CGI videót, de akkora baromságot sikerült a fiúknak (szerintük biztos marha poénos volt) kihozni, hogy az már fáj. Begurul két bőrfotel a fehér háttér elé és ráül két 8 bites pixel figura – tudniillik a Wachowski testvérek – és elkezdik magyarázni a bizonyítványukat, hogy lámaság lenne a játékban a film drámai befejezése. Így utolsó boss harc gyanánt beraknak egy autókból összeeszkábálódott tíz emelet magas Smith ügynököt, aki (jajj) egy reklámtábláról letép magának egy napszemüveget. A fájdalmas és aránylag nehéz harcot tetézi az outro, amiben a Queen – We Are the Champions dalára ölelgetik egymást Zionban hőseink. A játék vége valami tehát tragikus hülyeség.

És most a hibákra nem mentség az sem hogy a premier miatt kellett beleférniük a határidőbe a készítőknek. Az ellenfelek buták, beakadnak, rángatóznak. Ráadásul logikai feladatok híján a játék egy Mátrix köntösbe öltöztetett bunyós Serious Sam lett. Akik szeretik a Mátrix világát, mégis vétek lenne kihagyniuk, mert azért csak magát a kiválasztottat irányítjuk, de akik csupán egy régebbi jó akció játékra vágynak, azok sokkal jobbat is találnak nála.

Gungrave

gungrave-head

A mai hangulatomhoz híven egyik Top 5-ben szereplő animém játékváltozatáról szólnék és arról, hogy néha nem értem a kritikusokat. A Gungrave anime úgy ért engem anno mint égből lecsapó fémlándzsa az ágyékomba. Nem értettem én igazából mit is akarnak ezzel a mutánsos pusztítós lila cowboy kalapos animével. Sokáig mutattam ismerőseimnek az első részt és képedtek el sokan értetlenül. Aztán valamikor kíváncsiságból letöltöttem a második részt is és a következő három napban nem vettem fel a telefont...

Sword of the Samurai

sword-samurai-head
Imádjuk a szamurájokat, mindannyian. Én is így vagyok ezzel, így elsők között low budget kategóriában beszereztem a fentebbi produktumot. Ilyen címmel nem lett rossz egy játék... ugye nem? Kétségtelen, hogy sokkal de sokkal többet vártam ettől a játéktól és kétségtelen, hogy önmaga alatt teljesített (tudom, spoiler vadász vagyok). Miért írok róla mégis? Elsősorban azért mert kivétel nélkül fogok írni mindegyik játékomról, másodsorban pedig azért mert olyan téren teljesített amit nem vártam volna.

Coraline

coraline-head

Gyermekhorror.

A leadben említett műfaj jó ideig ismeretlen volt számomra. Emlékszem gyerekkoromban halálra f*stam magam azon a Nils Holgerson epizódon, amikor egy szellem ásta a kertet és a kisfiúra akarta tukmálni az ásót – hogy Ő ásson majd az idők végezetéig. Vagy volt az mesefilm sorozat, aminek nem jut eszembe a címe és ilyenek voltak benne, hogy a halált zsákba rakták, meg született egy marharonda sündisznógyerek...

R-Type Final

r-type-head
Ilyen alkalmakkor a világ legboldogabb amundjának érzem magam és örülök annak, hogy élek. Persze többféleképpen elérhető az állapot, ezeken a hasábokon elsősorban a PS2-vel és a vele való játékkal elérhető örömökről ejtek szót. A legendás shmup játéksorozat lezárása, illetve az annak szánt játék kiváló alany a boldogság eléréséhez.

Neo Contra

neo contra head
Bár úgy tűnhet sokszor, hogy végéhez közeledünk játéktárunknak időről-időre bebizonyosodik, hogy messze van még a pillanat, hogy kontrollerünket szögre akaszthassuk (a pallos és a sörétes mellé). Többeknek kell most megköszönöm, hogy végül ez az ismertető is elkészülhetett: Doomnak és Final Doomnak, hogy idegenből eljuttatták hozzám, illetve Garret Zirónak, hogy vállt vállnak vetve küzdötte magát velem végig a harcmezőn. Ezúton is szalutálok nekik.

Deadly Strike

deadly strike head
Beat'em'up rajongó vagyok. Ennek vannak hátulütői is, például tudok ilyen játékokkal játszani mint ez is. Van e ennél rosszabb? Igen, amikor ráveszek valakit, hogy játsszon velem. Ha a fenti borítót meglátja valaki kezdjen el rohanni az ellenkező irányba vagy gyújtsa fel a PS2-jét mielőtt elindítja és esküszöm jobban jár. Aki nem hisz a szavamnak, esetleg bátor 'gamer' vagy esetleg tudja miről is beszélek (őszinte részvétem) akkor olvasson tovább, én figyelmeztettem.