Matrix: Path of Neo

neo head

Biztos emlékeztek még, ez a szegény Shiny Entertainment, hogy elszúrta az előző Mátrix játékot, az Enter the Matrixot – nekem is nagy csalódást okozott a program: borzalmas irányítás, ötlettelen játékmenet. A grafika szép volt, de a motor pocsék (akár a Messiah esetében): annak idején még fagyott, erős gépen is szaggatott, még lebutítva is, tele volt bug-gal.

Amikor beharangozták „Neo útját” felcsillant a szemem: talán végre tényleg beléphetek a mátrixba! Az első képek a grafikáról mindenképp meggyőztek – persze, ami egy újságban egy 3×2 cm-es kép, az egy monitoron másképp fest. Szóval ismét TPS akció játék keretében örvendeztetnek a Shinysok, ám ezúttal a címszereplő lesz a hősünk, maga Neo, nem holmi mellékszereplők! Első körben megjegyzendő – szépen sikerült lemodellezni Keeanu Reevest is – akárcsak a többi fontos szereplőt. Gyakorlatilag a trilógia eseményeit játszhatjuk a kiválasztott UFO napszemüvegén keresztül végig, de akár a Star Wars játékok esetében itt is sok kitérőt teszünk, gyakran elkalandozunk a filmtől. (A sztorit nem bolygatnám, hisz biztosan láttátok már a filmeket.)

pc neo 1

A kezdő küldetést egy teszt: egyből mélyvízbe dobnak és a program leméri az ügyességünket á la DMC, majd felajánlja szükség esetén a könnyű fokozatot. Aztán jönnek szépen sorban az események: egy sunnyogás keretében meg kell szöknünk az ügynökök elől, abból a magas épületből, ahol Thomas A. Anderson dolgozik. Majd amint felszabadítják a felkelők tudatunkat, rájövünk – bizony ez egy kemény bunyós program, pisztoly párbajokkal fűszerezve. Ekkor ugyanis szépen sorjában kiképzőprogramokban veszünk részt (I know kung-fu): ami a filmben nem szerepelt, csak egy hologram kijelzőn láthattuk pár másodpercig, az a sok kiképzőprogram, most mind megelevenedik. Persze itt lesz az emlékezetes harc is a bababőrű Morpheussal is. És amikor ezekkel végeztünk, jöhet szépen sorban a film sztorija… Már ismerősként üdvözölhetjük azt a tényt, hogy a pályák után egy zöld folyadékban lebegve (a Mátrix?) különleges képességeket kapunk: harci kombókat, mozdulatokat sajátítunk el, extra tudományokat (kódlátás, szaltózás, repülés, golyómegállítás stb.) – ezeket mind-mind a pályák közt választhatjuk ki és fejleszthetjük. Sajnos ez a rendszer kicsit logikátlanabb, mint más hasonló játékokban. No és persze itt lesz a híres-hírhedt Fókusz is. (Vicces módon a Shinysok nem használhatták az eredeti „bullet time” nevet, mert azt már a Remedy lenyúlta előlük még az ETM idején!) Aki nem tudná (létezik még olyan játékos?), ezzel, a shift gombot lenyomva időlassítást érhetünk el, és akár a filmben, homályos effektus kíséretében minden belassul körülöttünk: a golyók fodrozzák a levegőt, mi pedig szinte balettozunk, mi több repkedünk, úszunk a levegőben, ami mintha sűrűbb közeggé válna. Az effektus hosszúsága, ahogy fejlődik a karakter, egyre tovább tart.

pc neo 2

Ellenfeleink javarészt a filmből már ismerősök: itt lesznek a rendőrök, kommandósok, és persze az ügynökök gyöngye: Smith a „kis” seregével. Menteni jó szokás szerint nem lehet, azt pályák végén teszi meg a játék, valamint lesznek checkpointok. Megemlékeznék még a filmben nem látott jelenetekről, mert ezek külön említést érdemelnek: az oktató résznél javarészt keleties, szamuráj-film szerű környezetben zajlanak az almissziók – az egyik pályán pl. nagyon ötletesen egy fekete-fehér filmvilágban egy japán szellemet kell kergetnünk – majd később lesz olyan is, hogy a város felett repkedve választhatunk a megmentendő alanyok, missziók közül. Merovingi kastélyában (az a jelenet gyönyörűen le lett modellezve, akárcsak a harc a parkban az ezernyi Smith-el) egy szekta szerűséggel is meg kell küzdenünk, de lesz egy ajtó, amin belépve egy szürreális pályára kerülünk, ahol óriás hangyákkal (???) küzdünk majd. A kulcsmásoló kiszabadítása is külön, hosszabb fejezet lesz – még Jack Thompson is feltűnik egy tárgyalóteremben. A harc nagyon egyszerű, persze fegyvereket is használhatunk (uzi, shotgun, kardok, tőrök), de az igazi élvezet ebben a játékban a bunyó – a filmben látható ÖSSZES koreográfia le lett modellezve és ki is vitelezhető, az irányítás pedig gyakorlatilag 3 gombot vesz igénybe. A grafika. Az bizony vegyes. A ruha textúrák, a torkolattűz, a Fókuszban látható blur effekt és a levegőt fodrozó töltények mai szemmel is nagyon szépek, a padló tükröződik és szinte minden tereptárgy a betonfalaktól, a szobrokon át az utolsó kancsóig széttörhető. A figurák azonban közelről nézve nagyon elnagyoltak, a mai mércét nem ütik meg. A kulcsmásoló arca pl. korrekt, de Neoé közelről már egyszerűen fest, rajzfilmszerű. Vagy Morpheus bőrén ott vannak a kis hegek, de neki pont a ruhája, ami egy színes paca, azt jól van. A környezet néha picit szürkés, de rendben van, sőt néha, mint említettem (a kastély) kimondottan szép! Rengeteg grafikai hibával is találkoztam utam során PC-n és PS2-n is: a szereplők egyszer csak elfeketültek, vagy furcsán csillogtak.

pc neo 3

Ahogy írtam, az animációk annyira filmszerűen tökéletesek bunyó közben, hogy csak úgy tátjuk a szánkat – de pl. ahogy hősünk fegyverrel a kezében fut, az valami olyan szinten elnagyolt és röhejes, mint amikor egy napközis szalad az ingyen kalácsért. A monoton akciót néha próbálták olyan (tök nem ide illő) feladatokkal színesíteni, mint hogy forgassunk összevissza egy vonatot, vagy ami üdítően hatott, helikopter ágyújából lőjük szét az ellent. (Első rész vége.) A hangulat, főleg amikor ügynökökkel verekszünk, eleinte fenomenális. A rajongók minden apró momentumot felfedeznek majd a filmekből: Neo klasszikus mozgásai, a helyszínek (pl. az aluljáróban még a hontalan ágya is ott van a sarokban). Tökéletesen bele lehet merülni a frenetikus akcióba: lúdbőrzik a hátam a Morpheust kiszabadítós küldetéstől, vagy amikor Smith-el gyepáltuk egymást a metróállomáson esetleg ezredmagával a parkban. (Azt a részt egy nagyon ügyes programozói csellel oldották meg.) Az átvezető mozik is nagyon hangulatosak – a három epizód közt a filmekből a rendezőpáros által összeollózott jelenetek boldogítanak. Bevallom, ezek elég semmitmondóak, kaotikusak lettek. És itt rá is térnék a játék fő hibájára, úgy a 2/3-adánál mintha ráuntak volna, elfáradtak volna készítők. Innentől megengedek magamnak pár SPOILERT!!!

pc neo 4

Az eleinte film hangulatát és szellemiségét totálisan hűen követő, komoly történet (Don Davis drámai muzsikájával megspékelve) aztán, mintha önmaga paródiájába hajlana! Először ez az Alice szerű pálya a hangyákkal, aztán az a fura szekta (a Shiny játékokra mindig jellemző volt ez a szétforgácsolt érzet a pályaszerkesztés – küldetések terén, plusz a Cyberpunk erotika is mindig befigyelt – lásd Messiah) Jack Thompson, végül olyan hatalmas baromságok, mint a FILM VÉGÉNEK MEGVÁLTOZTATÁSA. Igaz, ehhez kapunk egy gyönyörű CGI videót, de akkora baromságot sikerült a fiúknak (szerintük biztos marha poénos volt) kihozni, hogy az már fáj. Begurul két bőrfotel a fehér háttér elé és ráül két 8 bites pixel figura – tudniillik a Wachowski testvérek – és elkezdik magyarázni a bizonyítványukat, hogy lámaság lenne a játékban a film drámai befejezése. Így utolsó boss harc gyanánt beraknak egy autókból összeeszkábálódott tíz emelet magas Smith ügynököt, aki (jajj) egy reklámtábláról letép magának egy napszemüveget. A fájdalmas és aránylag nehéz harcot tetézi az outro, amiben a Queen – We Are the Champions dalára ölelgetik egymást Zionban hőseink. A játék vége valami tehát tragikus hülyeség.

pc neo 5

És most a hibákra nem mentség az sem hogy a premier miatt kellett beleférniük a határidőbe a készítőknek. Az ellenfelek buták, beakadnak, rángatóznak. Ráadásul logikai feladatok híján a játék egy Mátrix köntösbe öltöztetett bunyós Serious Sam lett. Akik szeretik a Mátrix világát, mégis vétek lenne kihagyniuk, mert azért csak magát a kiválasztottat irányítjuk, de akik csupán egy régebbi jó akció játékra vágynak, azok sokkal jobbat is találnak nála.

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés