BattleToads

battletoads-head
A BattleToads-ot a Rare csinálta 1991-ben és meltán elmondhatjuk róla: egyike a történelem legnehezebb játékainak. A Stamper testvérek agyszüleménye volt a játék, a TMNT sorozatot akarták vele imitálni. A játék annyira sikeres lett, hogy 1993-ban rajzfilm is lett belőle, de sajnos ez csak egy epizódot ért meg. A játék több platformra is megjelent: Sega Genesis, Game Gear, Amiga CD32, és volt az Arcade-on is.

Játékmenet, Nehézség:
Ez a játék egyik legérdekesebb pontja. Az első pálya egy klasszikus beat’em up, a második pályán egy kötélen keresztül ereszkedünk le, a harmadik, ötödik,hetedik és tizenegyedik pálya egy “extrémgyors reflexölő”, a negyedik, hatodik, nyolcadik, tizedik pálya 2D-s platformer, a kilencedik víz alatt zajlódik a tizenkettedik pedig egy upperscroller platformer. Amint láthatjuk varieté az van bőven, mint a piacon. Minden egyes pálya egy újfajta kihívási szintet tesz a játékos elé, ezzel elsőre SENKI sem fog megbirkózni. A legtöbb játékos a 3. pályánál feladja (én nem). A játékban 2 békát lehet is egyszerre irányítani, de a mendemonda szerint, ha két ember játszik, a játék még nehezebbé válik. Ezt így kell elképzelni: Ha valamelyik játékos egy ponton meghal a másiknak is muszáj azt a részt újrateljesíteni. Ezért mondják azt, hogy ez a játék tönkretette a baráti kapcsolatokat. Én sem ajánlom a 2 player co-op-ot, két fatális programozási hiba miatt: I. Barát megsebzése [Friendly Fire], II. Az NTSC verzióban a 11.pálya megcsinálhatatlan, mert a második játékos nem tud megmozdulni. Hála a jó istennek, a PAL verzióban kijavították ezt a hibát. Amerikában a 90-es évek végén jelent meg a Codemaster-ék Game Genie-je, ami nem más mint egy kazettapaccsoló, amivel meg lehet könnyíteni bikanehéz játékokat. Erre a játékra mondják, hogy a GameGenie nélkül ne használd, írd be a végtelen élet kódot, és hadd szóljon! 10/10

Zene:
Amennyire kegyetlen a játék, a játék zenéje kegyetlenül odavág! A játék zenéjét David Wise komponálta, ő készítette még sok más Rare játék zenéjét [Time Lord, Beetlejuice, Nightmare on Elm Street,Snake Rattle&Roll]. A játék zenéje is kultusszá vált, a mai napig sem tudják eldönteni, hogy melyik platformon van jobb zenéje [NES VS. GENESIS]. Én személy szerint, nem vagyok én úgy oda a zenéjéért, mert szerintem a Time Lord-é sokkal jobb, de ha választanom kell kedvencet, akkor az az utolsó és az ötödik pálya zenéje lenne. 7/10

Grafika:
Szép, gyönyörű, de a “reflexölő pályák miatt”, én azért azt mondom, aki epilepsziára hajlamos, kerülje ezt a játékot! Ezeken a pályákon baromigyorsan futnak a sprite-ok, nagyon reagálni sem lehet rájuk. 6/10

Lokalizálás:
Na itt vannak azért érdekes dolgok. Anno Amerikában a gyerekek kölcsönözték a játékokat (mint nálunk a VHS kazikat [Óh sose felejtem el a Videócápákat ;' ( ]). A Rare az amcsiknak és európaiaknak felrakták a nehézséget extrémre, hogy a kontroller törjön bele, míg a Japánoknál (Ott nem lehetett kölcsönözni, ott vagy megvetted a játékot, vagy nem), a nehézség drasztikusan le lett csökkenve. Összehaonlítási példának lehet említeni például a harmadik és kilencedik pályát.

Érdekesség:
A játékban van egy pár warphely, az egyes, a hármas a négyes, a hatos pályán. Ha belemész a warp-ba 2 pályával előrébb ugrasz.

Konklúzió:
A játék extrém nehézsége miatt a legtöbb játékos feladja, otthagyja és többé nem törődik vele. Attól függetlenül, hogy a játék seggmaróan nehéz, attól függetlenül az elsőtől az utolsó percéig élvezni lehet. A játék történelmet írt, és sose lehet (és nem is szabadna) elfelejteni. Méltán kiérdemli a 10-es pontot a skálán.

Ajánlás:
Ha kezdő vagy a nehéz Nintendo játékokban semmi esetre se vedd meg, csak Emulátort javaslok, a pro játékosoknak meg kötelező darab a gyűjteményben.

Megjelenés:

USA – 1991 június.
EU – 1993 február 13.
JAP – 1991 december 20.

battletoads-nes-usa

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés