4 éves lett a sárgakazi.hu!

sargakazi-4ev
Atyaég! Mindjárt 2016 van! Rendesen elszaladt megint egy év, csak úgy kapkodom a fejemet! Sok minden történt, talán összeírni sem tudom így hirtelen, hogy mi minden...

Az esztendő egy szomorú hírrel kezdődött: a csillagok közé költözött Dragon Gyuri – Gyu, akivel sajnos nem találkoztam túlságosan gyakran, de amikor erre sor került, mindig volt hozzám pár jó szava. A Gamestar-ral közös rendezvényeken mindig érzem a hiányát, ikonikus alakja felsejlik a képzeletemben...

És ha már a rendezvényeknél tartunk: a brandesített retro kiállításon (ReGamEx 2015 - Csokonai Művelődési Ház
) látogató csúcsot értünk el, ami jól mutatja, hogy mennyire megnőtt az érdeklődés a téma iránt. A tapasztalatokból tanulva a 2016-os rendezvény több szempontból is másabb lesz, mint a megszokott. Kevesebb kiállított tárgy, és jóval több kézzelfogható – kipróbálható masina szerepel a tervekben. Van pár agyament ötletünk is, ezek közül remélhetőleg többet meg tudunk majd valósítani, csak idő és akarat kérdése, a pénz nem számít... Ja, de! Persze igyekszünk!

Túl vagyunk kettő – az Insert Coin Egyesület által szervezett – PixelCon-on is, ami durván összefoglalva egy gigantikus gamer kockulás (nem csak retró), kibővítve zenei fellépőkkel, indie fejlesztőkkel és gamer közösségek jelenlétével. Látogatók voltak rendesen, toltuk a retrót ezerrel, a hangulatra nem volt panasz.

Aztán igencsak belehúztunk PlayIT ügyileg is, hiszen a szokásos budapesti duplázás mellett már Debrecenbe is kettő alkalommal látogatott el a show, illetve Szegeden és Pécsett is komoly látogatottság övezte a bulit. A legnagyobb durranás talán az őszi rendezvény volt, ahol több, mint 20-féle retró videojáték volt kipróbálható.

Szépen megünnepeltük az Amiga 30. szülinapját is. Az AmiCon rendezvény a Csokonai Művelődési Házban kapott helyet, a szervezést Mári Zsolt barátom vállalta fel, jómagam igazából csak vendégként voltam jelen (persze nem, de a munka java részét Zsolt vitte). A látogatók közül sokan voltak olyanok, akik régebb óta tartják a kapcsolatot hasonló elhivatottságú emberekkel, de csak ott találkoztak először személyesen egymással! Jó buli volt, 2017-ben természetesen ismétlünk, hiszen akkor lesz 30 éves az Amiga 500-as!

A végére az oldalról pár szó. A ritka frissüléssel kapcsolatosan a felelősség engem terhel, minden igyekezetem ellenére magasabb prioritású dolgokkal bombáznak folyamatosan! Hogy a fene vinné el! Pedig még pénzt is adnak érte! Áhhh... :-D Komolyan bocsi! Ismét teszek egy ígéretet, hogy gyakrabban fogtok friss anyagokat találni az oldalon. Talán sikerül betartani. A kóláról leszokást pl. már elkezdtem, két hónapja egész jól sikerül betartanom. Úgyhogy van remény.

Nos, minden gamernek videojátékokban gazdag boldog új évet kívánok!

SakmaN

HEADER 

 
0 #1 sum-blink 2016-01-19 11:19
Boldog szülinapot, anyagér' írj bátran, vannak régiek. :)
Quote
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés